2008. augusztus 31., vasárnap

Casserole

Noha Franciaország, Párizs és a francia kultúra iránt olthatatlan szenvedély lobog bennem, mindezidáig meglehetősen ritkán szerepeltek francia ihletésű ételek a „La Cuisine d’Adéle”-ban. E tarthatatlan állapotot enyhítendő, kukoricás-cukkínis casserole-t készítettem hétvégén, s míg friss az élmény, gyorsan közzé is teszem elkészítésének titkát a blogban. :-)

Azt persze, hogy eredeti francia receptről van szó, nem merném állítani, a neve mindenesetre arra utal, s számomra már ez is szívet melengető. Kellemesen bizsergeti lelkemet a tudat, hogy ma valami francia ihletésűt főztem… :-)

A casserole (ejtsd: kásszról) kifejezés egyébiránt agyagból, vasból v. ónozott rézből készült lapos edényt, serpenyőt, illetve ragut jelent.
Így – feltételezésem szerint – mindenféle szószos, ragu jellegű egytálétel „gyűjtő”-elnevezésként funkcionál.

A kukoricás-cukkínis változat alapötlete egy „Vegetáriánus ételek” címet viselő füzetkéből származik, amit nem is olyan rég egy Tesco-s kiruccanás alkalmával pontosan 495 ft-ért tettem a magamévá.
A fordító – talán túlzás nélkül állítható – nem igazán remekelt, így az eredeti „recept” némi találékonyságot és változtatást igényelt, s végül igazán ízletes és egész mutatós vega-ebéd kerekedett belőle. :-)

A kukoricás-cukkínis casserole tehát a következőképpen készül:

Hozzávalók: (2 adaghoz)
2 kis zsenge cukkíni
15 dkg morzsolt kukorica (fagyasztottat használok)
2 közepes friss, érett paradicsom
1 kisebb fej lilahagyma (a vöröshagyma is tökéletes, csak szerintem lilával finomabb)
½ piros színű paprika
250-300 ml zöldségleves (leveskockából – én a Rapunzel bio zöldségleveskockáját használom)
pici olaj (bio repcét használok)
kevés só (himalaya-t hsználok)
frissen őrölt bors

Elkészítés:
Előkészítem a zöldségeket. A hagymát megpucolom, megmosom, apró kockákra vágom. A cukkínit 3-4 mm vastagon felkarikázom. A paradicsomot, meghámozom, picire kockázom. A paprikát kimagozom, s a húsából szintén apró kockákat gyártok. A kukoricát kis tálkában a kezem ügyébe készítem. Vizet forralok a levesnek, s feloldom benne a kockát (250-300 ml vízre számítva, praktikusan ez egy fél kockát jelent).
Egy nagyobbacska edényben (casserole-ban :-) kevés olajt hevítek, s megfonnyasztom rajta a hagymát. Rádobom a cukkínit és pár perc alatt enyhén lepirítom az élénkzöld karikákat. Hozzájuk költöztetem a paprikakockákat, egy-két percig pirítom őket együtt, s máris következhet a paradicsom. Mikor a paradicsommal is egyet rottyant, hozzáadom a kukoricát, s felöntöm zöldséglevessel. Sózom, tekerek rá frissen őrölt borsot és kis lángon, lefedve kb. 10 perc alatt készre párolom az ételt. Közben folyamatosan ellenőrzöm, kell-e pótolnom a folyadékot, azaz a zöldséglevest. Lehet kicsit „levesesebbre” vagy kevésbé „levesesre” alakítani a fogást, ha pedig fedő nélkül, sűrűn kevergetve rotyogtatom egy-két percig, akkor sűrűbb, ragusabb állagú lesz a végeredmény. Ez tényleg egyéni ízlés dolga.
Nos, kb. 10 perc elteltével elzárom a gázt és forrón tálalom a kukoricás-cukkínis casserole-t.


2008. augusztus 30., szombat

Kuszkusz diófélékkel

Nigella Lawson műsorában láttam meg ezt a kiváló köretnek valót.

S noha egyre inkább „rosszul vagyok” azoktól az ételektől, amiket – különösen az újabb keletű sorozataiban - a brit hölgy főz, a műsorait egész egyszerűen nem tudom megunni! A Nigella falatozója részeit már számtalanszor láttam, de ha kiszúrom, hogy valamelyik csatornán újra műsoron van, ott ülök előtte, s megnézem őket tizenötödszörre is. Talán a gasztronómia iránti őszinte – én ugyanis simán beveszem, hogy az – lelkesedése és szenvedélye, no meg, hogy valami eszméletlenül jóízűen falatozik az általa elkészített fogásokból az, ami újra és újra a képernyő elé ültet, ha Nigella van műsoron.
Szóval, bár nem túl sok azoknak az ételeknek a száma, amit a Lawson-repertoárból megvalósítanék – húsosak ugye eleve kizárva, s miután egyik műsorában palacsintatésztába mártott, olajban kisütött Bounty csokit tálalt fel desszertként, esetleges reformos várakozásaimat is végképp feladtam Nigellával kapcsolatban – ez a kuszkusz-variáció mégis egyből a szívembe lopta magát.

Egyszerű, ugyanakkor különleges, s egészen dekoratív köret.
Ráadásul – a gabonát reprezentáló kuszkusznak és az értékes vitaminokat, tápanyagokat tartalmazó olajosoknak köszönhetően – egész jó élettani tulajdonságokkal is bír! :-)

Tényleg nagyon egyszerű az egész!

Kuszkusz diófélékkel

Hozzávalók:
személyenként 0,5 dl kuszkusz
kb. 2,5-szer annyi víz, mint amennyi kuszkusz
pici olaj (bio repcét használok)
kevés só (himalaya-t használok)
mandulapehely (vagy vágott mandula)
fenyőmag
hámozott natúr pisztácia

Elkészítés:
Vízforralóban – vagy egy lábaskában – felforralom a szükséges mennyiségű vizet (attól függően, hány személyre vagy milyen ételhez készítem a köretet).
Ezalatt – egy másik edényben – kevéske olajon aranybarnára pirítom a kuszkuszt, lehúzom a tűzről és nyakon a öntöm a forró vízzel. Lefedem, s hagyom a kuszkusz-szemeket duzzadozni kb. 15 percig.
Ezalatt az idő alatt száraz serpenyőben illatosra pirítom a dióféléket.
Negyed óra elteltével villával fellazítom a kuszkuszt, lazán összeforgatom a diófélékkel, a tetejét megszórom egy kevés durvára vágott natúr pisztáciával – a gyönyörű zöld színe miatt – és forrón tálalom.
Minden arabos ihletésű ételnek remek kiegészítője lehet, de ha jobban belegondolok… magában is mennyei csemege! :-)


2008. augusztus 24., vasárnap

Tofu mandulás bundában bébirépával

Nem is receptről, egy ötletről van inkább szó…
Mindazonáltal annyira egyszerű és gyors, ugyanakkor ropogós, harmonikus és kellemes ízhatású, s még látványnak sem utolsó a végeredmény, hogy –azt gondolom - egy rövidke postot mindenképp megér. :-)

Pontos mennyiségeket nem is adnék.
Pár nappal ezelőtt, egész napos szentendrei kirándulást követő, kellemesen bizsergető fáradtság közepette, s meglehetősen éhesen a következő konyhai műveleteteket végeztem:
Kb. 1 cm-es szeletekre vágtam egy darabka natúr tofut.
Teljes kiőrlésű búzalisztet, pici vizet, kevéske szójaszószt egy csipet sóval relatíve sűrű palacsintatészta állagúvá kevertem. Belemártottam a tofuszeleteket, majd mandulapehelybe forgattam őket, ügyelve arra, hogy a lehető legtöbb manduladarabka tapadjon rájuk.
Ezután már csak annyi maradt hátra, hogy előszedjek egy teflonserpenyőt, s egy csöpp olajat felhevítve mindkét oldalukon - oldalanként kb. 1-2 perc alatt – aranybarnára pirítsam a szójasajt-szeletkéket, helyesebben, az őket borító olajosmag-pelyhelyeket.
Most éppen kevéske olajon megfuttatott, fényes és ropogós, bébirépával körítettem a mandulás bundába bújtatott tofut – szerintem a sárgarépa és a mandula nagyon jól passzol egymáshoz – de, hogy mihez vagy mivel fogyaszthatók még az ily módon felöltöztetett tofuszeletek, nos, itt a lehetőségek száma valóban végtelen… :-)

S hogy miért jó ez az étel?
Hm… mert finom… :-D
De a viccet picit félretéve: azt gondolom, a panírozás – amit nem kedvelek túlságosan – egyik nagyon jó alternatívája. Jónéhányszor olvastam már róla, s már rég ki szerettem volna próbálni a tojás-, s zsemlemorzsamentes bundázást. Az ilyetén formán előállított „panír” a hagyományostól eltérően egyrészt nem tartalmaz tojást, így vegánok, allergiások számára is hasznos lehet az eljárás, másrészt pedig az ily módon mandulába burkolt tofu sütéséhez tényleg elegendő csupán egy cseppecske olaj, – hiszen így válik a mandula illatossá és ropogóssá – nincs szükség tehát bő olajban sütésre.
A „panírtésztához” adott szójaszósz pedig egyrészt szép színt, másrészt kellemes ízt kölcsönöz az ételnek (ráadásul így kevesebb só is elegendő, de a sózás akár el is hagyható), harmadrészt pedig erjesztett szójatermékről lévén szó, B12-t tartalmaz.

Egy szó mint száz: tofu mandulás bundában bébirépával körítve - szerintem egész klassz kis vegavacsi… :-)

2008. augusztus 20., szerda

Szamósza egyszerűen

Sőt, mi több!
Szamósza egyszerűen és reformosan…

S még ráadásul!
Naaagyon-naaagyon finom szamósza egyszerűen és reformosan…

Csöppet zavarban vagyok. Meglehetősen távol áll tőlem ugyanis, saját főztöm túlzott dicsérete, de ez valami annyira nagyon finom lett, hogy már itt a post elején muszáj ezzel a megállapítással indítanom! :-)
Ugyanakkor megnyugtat a tudat, hogy mégsem magamat dicsérem, hanem Sarah Brownt, akinek Vegetáriánus ételek négy kontinensről című könyvéből származik a recept, melyen csak néhány apróbb módosítást eszközöltem. Az utóbbi időben azon kapom magam, hogy ezt a könyvet egyre többet használom. Rendkívül hasznos és dekoratív kiadványról van szó, sajnos azonban magyar fordítása finoman fogalmazva is meglehetősen döcögős, ami az eredeti mű értékéből nyilvánvalóan nem von le, s optimista nézőpontból szemlélve, olykor némi találékonyságra s kreativitásra ösztönzi az újdonság kipróbálásának lázában égő gasztrobloggert… :-) Mindazonáltal Sarah Brown receptjei közül még egyben sem csalódtam (pl. szinte megszólalásig olyan lesz a végeredmény, mint a könyvben az ételről szerepeltetett fotón)!

A szamósza csodálatos találmány…
Forró és ropogós köntösben pár falatnyi illatos, pikáns, enyhén csípős és fűszeres India…

S hogy mitől egyszerű? Mitől reformos?
A két kérdésre ugyanaz a válasz. Az indiai batyucskák tésztája ezúttal réteslapból készül!
Ezáltal egyszerű, hiszen, nem kell tésztagyúrással, -pihentetéssel és –nyújtással bajlódni.
S reformos, mivel így megúszható a bő olajban sütés, – csak a megtöltés előtt kell a tésztát hajszálvékonyan megkenni olajjal, s a sütésre kész zöldséges táskák kapnak még egy leheletnyit sütőbe tolás előtt – mégis egészen fantasztikusan ropogós lesz a végeredmény. A reformosságot fokozandó, teljes kiőrlésű réteslapot használok. ;-) (Jó szívvel ajánlom mindenkinek a Tante Fanny teljes kiőrlésű réteslapját, mely ráadásul csökkentett zsírtartalommal bír! Nagyon jó és könnyű vele dolgozni, gyönyörűen szétjönnek, s nem száradnak ki a lapok.)

No, de akkor lássuk, hogyan készülnek a kis, Indiát idéző zöldséges csomagok!

Szamósza

Hozzávalók: (6 darabhoz)
kb. 20-25 dkg (3 db közepes) krumpli
kb. 8-10 dkg zöldhüvelyű bab
1 kis fej vöröshagyma
1 kis vagy ½ nagy gerezd fokhagyma
½ teáskanál őrölt római kömény
1/3 – ½ teáskanál chilipor
½ teáskanál kurkuma
½ teáskanál koriandermag
só (himalaya-t használok)
6 levél (1 csomag) teljes kiőrlésű réteslap
kevés növényi olaj (bio repcét használok)

Elkészítés:
A zöldbabot (mirelitet használok – mely már tisztított és darabolt) és a megpucolt, leöblített, kis kockákra vágott burgonyát sós vízben felteszem főni egy-egy kis lábasban. Amíg megpuhulnak, előkészítem, a többi hozzávalót.
A vöröshagymát megpucolom, megmosom és apró kockákra vágom. A fokhagymát is megtisztítom, leöblítem. A fűszeres dobozomból elővarázsolom, s kezem ügyébe készítem a fűszereket.
A zöldbab és a krumpli 20-25 perc alatt egészen biztosan megpuhulnak. Mikor ez megtörtént, leszűröm őket. S miután a burgonyakockák is jól lecsöpögtek, a krumplit egy villával rusztikusra töröm.
Egy lábaskában kevés olajat hevítek, s megfonnyasztom benne a vöröshagymát. Hozzáadom a koriandermagot, s azzal is átpirítom. Lehúzom a tűzről, s belenyomom a fokhagymát, átkeverem. Mihelyst megérzem a piruló fokhagyma jellegzetes illatát, beleszórom a római köményt, a kurkumát és a chilit. Visszaköltöztetem az edénykét a tűzre és néhányszor átkeverem a tartalmát, hogy a fűszerek megpiruljanak (de vigyázok a fűszeres alapra, nehogy megégjen!). A darabosra tört krumplit és a zöldbabot a fűszeres keverékhez adom, alaposan összeforgatom, - amennyire szükséges - sózom. Ezzel a töltelék el is készült. Kb. 10-15 percre félreteszem, hogy hűljön kicsit.
Addig előhalászom a hűtőből a réteslapot – legyen egy pár percig ős is szobahőmérsékleten. Egy kis tálkába kevés olajat öntök, s a kenőecsetet is a kezem ügyébe készítem.
Benedvesítek egy konyharuhát, ráhelyezek egy szárazat, s indulhat is a szamósza-töltés!
Fogok egy réteslapot, s hosszában négybe hajtom (így egy kb. 10 cm széles tésztacsíkot kapok). Kevés olajjal megkenem, aztán az egyik végére egy evőkanálnyi tölteléket teszek. A tészta csücskét háromszög-alakban ráhajtom, s addig hajtogatom, míg a tésztacsík végére nem érek, így végeredményként – szintén – egy szép duci háromszöget kapok. A batyucskát megkenem még egy gondolatnyi olajjal, aztán vékonyan kiolajozott sütőlemezre költöztetem. Ezt a műveletet még ötször megismétlem.
Előmelegített forró sütőbe tolom (úgy 200 fokosba) és kb. 25 perc alatt aranybarnára sütöm a szamószákat.

Magában is mennyei csemege - persze vigyázni kell vele: a sütőből kivett szamószába azonnal beleharapva, komoly égési sérülést szenvedhet az ember ajka (a töltelék rendkívül forró), kb. 10-15 perc hűlés után azonban kellemesen ropogósak és melegek-langyosak lesznek a kis indiai batyuk – de valamilyen pikáns-csípős-fűszeres szósszal, raitával vagy csatnival megkoronázva már valóban Indiában érezheti magát az ember lánya.
Bevallom, nekem egyszerű, friss – enyhén fanyar és hűs – natúr joghurttal ízlik a legjobban. :-)

2008. augusztus 10., vasárnap

Articsóka!

Nemrég ismerkedtünk meg: az articsóka és én, mindazonáltal úgy érzem, ez az első találkozás – hirtelen ötlettől vezérelve egy étteremben plusz feltétnek kértem a pizzámra – egy szenvedélyes, mély és életreszóló kapcsolat kezdetének bizonyult.
Bimbózó kapcsolatunkat ápolandó, beszereztem egy doboz – konzerv –articsókaszívet (a Tescoban meglepően jó áron találtam, a doboz 8 db szívet rejt, adalékanyagot, tartósítószert nem tartalmaz), s a hétvégén a gasztrotettek mezejére léptem…

Mielőtt elárulnám, milyen ételeket készítettem a halványzöld gyönyörűségekből, idekenyarítanék pár mondatot az articsókáról. Elsősorban arról, miért is érdemes fogyasztani.

Az articsóka (Cynara cardunculus vagy Cynarae scolymus) Észak-Afrikában őshonos fészkesvirágú zöldség- és gyógynövény, Európában termesztik. A görögök óta népszerű zöldségféle. Magyarországon sokáig dísznövényként tartották.
Az antik világban drága ínyencségnek számított: nem annyira íze, mint inkább vélt afrodiziákus hatása miatt. Ezt ugyan nem sikerült tudományosan igazolni, de az articsóka a mediterrán konyha jóvoltából igen elterjedt.
A növény igen gazdag ballasztanyagokban, káliumban, foszforban, magnéziumban, vasban és B1-vitaminban. Tartalmaz fehérjét, szénhidrátot, zsírt, nátriumot és kalciumot is, valamint A-, B2-, és C-vitamint. 100 grammban mindössze 55 kcal energia van.
Az articsóka levelét (cynarae folium) a népi gyógyászatban és a gyógyszergyártásban is felhasználják: serkenti a máj szöveteinek regenerálódását, epehajtó, csökkenti a koleszterinszintet, segíti az emésztést. Hatóanyagai: cinarin, szeszkviterpén-laktonok, alkaloidok, flavonoidok (szkolimozid), inulin, aromaanyagok, keserűanyagok. Ajánlják a vérnyomás és az érelmeszesedés csökkentésére, továbbá cukorbetegség, vese- és hólyagbántalmak ellen is. Gyökerének antibiotikus hatást is tulajdonítanak.
A magyar irodalomban Rejtő Jenő: A három testőr Afrikában című regényében tesz szert különös szerepre, amikor a nagy Levin az úriember fogalmának meghatározására használja: "Úriember nem eszi az articsókát vajasmorzsával. Ez a felcseperedett kispolgárok legrútabb szokása". :-D
(Forrás: http://www.origo.hu/, http://hu.wikipedia.org/ )

Az articsókás hétvégén egy olaszos ihletésű és egy közép-keleti (görög) ételt készítettem.
Az Itáliát idéző tésztaétel saját kreáció, míg az arakas me aginares (zöldborsó articsókával) névre hallgató fogás alapkoncepcióját Sarah Brown: Vegetáriánus ételek négy kontinensről című könyve adta – az eredeti receptet néhány ponton módosítottam.

Bazsalikomos penne articsókával és parmezánnal

Hozzávalók: (1 adaghoz)
7-8 dkg teljes kiőrlésű durumlisztből készült penne
4 articsókaszív
parmezán (ezúttal Grana Padano) ízlés szerint
kb. 1 evőkanálnyi friss bazsalikom apróra vágva
kevés olívaolaj
só (a tészta főzővizébe)

Elkészítés:
Amíg bő, lobogó, sós vízben kifő a penne, meg is vagyok a többi hozzávaló elő- és elkészítésével.
A bazsalikomot apróra vágom. A parmezánból forgácsokat gyártok (persze lehet reszelni is, csak nekem így jobban tetszik :-). Az articsókaszíveket félbevágom.
Mikor a tészta puhára, de azért még kellemesen roppanósra főtt, leszűröm, de a főzővizéből félreteszek kicsit. Kevés olívaolajra szedem, beleforgatom a mámorítóan illatos friss bazsalikomot, s adok hozzá egy keveset a főzővízből is.
A fél articsókaszíveket óvatosan átmelegítem: megfuttatom egy kevéske olívaolajon (ez 1-2 perces művelet, konzervről lévén szó), s a parmezánforgácsokkal együtt elrendezgetem a bazsalikomos penne tetején.
Az articsóka és a parmezán – no, meg a friss, illatos bazsalikom - valami mennyei együtt… :-)

Zöldborsó articsókával
(arakas me aginares)

Hozzávalók: (1 adaghoz)
4 articsókaszív
3-4 marék zöldborsó (mirelitet használok)
1 aprócska vagy ½ fej vöröshagyma
1 kis gerezd fokhagyma
2 érett, lédús paradicsom
kevés paradicsompüré (Aranyfácán sűrített paradicsomot használok – só, cukor és adalékanyagmentes)
pici olaj (bio repcét használok)
kb. 1 teáskanálnyi apróra vágott friss kapor

frissen őrölt bors
kevés nádcukor – ha szükséges (nálam elbírt a paradicsomszósz egy csapott teáskanálnyit)

Elkészítés:
A hagymát és a fokhagymát megpucolom, leöblítem. A vöröshagymát apró kockákra vágom.
A paradicsomokat megmosom, a héjukat kereszt alakban bemetszem, leforrázom, meghámozom, késes robotgépben pürésítem. Az articsókaszíveket félbe, a kaprot egészen apróra vágom.
Egy lábaskában kevés olajat hevítek és megfonnyasztom rajta az apróra metélt vöröshagymát. Ezután belenyomom a fokhagymát, egyszer-kétszer átkeverem, s mihelyst megérzem a piruló fokhagyma jellegzetes illatát, hozzáadom a sűrített paradicsomnak kb. a felét és a friss paradicsomból készített püré jó részét (egyikből sem az egész mennyiséget – amíg az étel készül, folyamatosan ellenőrzöm, hogyan is alakul a paradicsomszósz, s ha szükséges, az állag vagy az íze miatt, adok még hozzá a friss paradicsomból vagy egy keveset a püréből. Ha túl sűrű, akkor kap egy kevés vizet, ha netalán túl savanyú, pici nádcukrot). Sózom, borsozom, belekeverem a kaprot.
Kis lángon, fedő alatt rotyogtatom a paradicsomos keveréket, kb. 5 percig, majd hozzáadom a borsót. Mivel mirelitet használok, nagy lángra veszem a gázt és megvárom, amíg a borsószemek elvesztik fagyosságukat, s újra forrásnak indul a paradicsomos mártás. Ezután ismét kis lángon és lefedve békén hagyom kb. 4-5 percig, amíg a borsó megpuhul.
Végül a zöldborsós paradicsomos keverékhez költöztetem a félbe vágott articsókaszíveket, s óvatosan összeforgatom. Visszateszem a fedőt, s már csak azt kell megvárnom, míg az élénkpiros, sűrű, fűszeres szószban a halványzöld apróságok is átmelegednek.
(Sarah Brown friss articsókával írja a receptet. Ez esetben annyiban módosul a metódus, hogy az articsókaszíveket a megpárolódott hagymás-fokhagymás keverékhez kell adni, s kb. 10 percig együtt sütni. Ezután jön bele a paradicsom és a fűszerek, majd még 5 perc főzés következik. Végül mehet bele a borsó, kb. 4-5 percre, amíg puha lesz.)

2008. augusztus 3., vasárnap

Brokkolipogácsa roston, pirított mandulás kuszkusszal

Amilyen bonyolultan – no, meg nem mellesleg szerintem egészen jól :-) - hangzik, olyan egyszerű elkészíteni ezt az ételt.
A mandulás kuszkusz régen ott motoszkált a fejemben, már csak azt kellett megtalálni, amit kísérhet. A manduláról egyből beugrott a brokkoli, mint klasszikus párosítás. No, de mi legyen belőle?
Ma reggel – még épp időben – homlokon csókolt a gasztromúzsa, így brokkolipogácsa készült a csodaszép élénkzöld rózsákból.
Ez volt az első kísérletem zöldségfasírt-ügyben, s abszolút lelkes vagyok, hiszen a lehetőségek, zöldségpárosítások és -variációk száma végtelen, s akkor az ízesítésről, fűszerezésről még nem is ejtettünk szót…
A postot ihlető fogást a brokkoli-pirított mandula-szerecsendió triásza teszi igazán harmonikussá.

Precíz receptet, pontos mennyiségeket lehetetlen itt megadni, de tényleg egészen egyszerű az egész!
Én a következőképpen jártam el.

Hozzávalók, amiket a brokkolipogácsákhoz használtam:
brokkoli (ezúttal fagyasztott)
kevés elhabart tojás
kevés teljes kiőrlésű búzaliszt (teljes kiőrlésű zsemlemorzsával is biztosan üzemel a dolog, valószínűleg legközelebb azzal próbálom ki)

kevés frissen őrölt bors
csipetnyi őrölt szerecsendió

Így készültek:
Lobogó, sós vízbe dobtam a fagyos brokkolit, s az újraforrástól számított 3-5 percig hagytam a gőzfürdőben, majd leszűrtem. Ekkor rá lehet engedni egy kevés hideg vizet, hogy hamarabb kihűljön. A szobahőmérsékletű zöld rózsákat kisebb darabokra, kockákra vágtam, tálba tettem. Kevés sóval, frissen őrölt borssal és szerecsendióval ízesítettem. Hozzáadtam annyi elhabart tojást és teljesörlésű lisztet, hogy jól formázható – ugyanakkor a nagyobbacska brokkolidarabkák miatt mégis kissé rusztikus – masszát kapjak.
Közepes méretű golyókat formáztam az élénkzöld keverékből, majd az enyhén beolajozott kézeim között is átforgattam őket, s a szendvicssütő grillapjai között kb. 7-8 perc alatt készre sütöttem a brokkolipogácsákat.
Én azért ezt a megoldást választottam, mert nem vagyok híve a bő olajban sütésnek, így – ha lehet – kerülöm. No, meg a szemet gyönyörködtető csíkos végeredmény miatt. :-) De persze ki lehet sütni a zöld fasírtokat „hagyományos módon”, olajban is vagy egy kis olajjal vékonyan megkenve sütőben, meg persze „igazi” faszenes szabadtéri grillen.

A
pirított mandulás kuszkusz így készült:
Száraz serpenyőben aranyszínűre pirítottam kevéske mandulapelyhet. Félretettem.
A kuszkuszt egy pici olajon (én bio repcét használok) szintén aranyszínűre pirítottam majd felöntöttem kb. 2,5-szeres mennyiségű forró vízzel, sóztam, majd 10 percre letakartam.
Mikor az összes aprócska kuszkusz-szem magába szívta a folyadékot, összeforgattam az illatos pirított mandulával.
Szerintem eszméletlen klassz kombináció!